Úgy tűnik, hogy a digitális marketing olyan területei mint például a kiterjesztett valóság alkalmazásának bővülése a pandémia időszakának egyik következménye lesz. Lesz, mert érdeklődő ügyfeleinktől származó információk szerint az elmúlt két évet inkább a közösségi médiába „ölt” rengeteg pénzzel próbálták megoldani, próbálván azzal megfelelő láthatóságot, illetve érdeklődő közönséget szerezve.
Minderről mára bebizonyosodott (megint csak az ő véleményük alapján), hogy nem elég hatékony, és ami még inkább probléma, hogy messze nem köszön össze az elköltött összeg és az elvárt eredmény. Ennek több oka is van. Egyrészt önmaga is nehezen ellenőrizhető, mert bár az ügynökök szerint a konverziós ráta „hétről-hétre javul”, de a vásárlási eredmény lényegesen mégsem emelkedik. Másrészt azokon a területeken, ahol igazi verseny van, szinte minden meghatározó szereplő ugyanazt csinálja úgy, hogy egyre többet is költ. A költés mértéke – mint tudjuk – 200 ezer per hónapról indul s egészen könnyen „elszalad a 1,5-2 milliós értékig, de van partnerünk, aki még ennek is többszörösét költötte el havonta. És egy nagyon fontos tényező, hogy a kommunikáció lényegében nem az ő irányítása alatt van, mert a konverziós rátán túl más lényeges mérhető paraméter nincs a kezében.
Mi természetesen szisztematikusan hirdetjük partnereink körében, hogy mennyire más a helyzet a tartalom-gazdag digitális marketing eszköztár alkalmazásával, de az utóbbi hónapokban az érdeklődésekből is azt vettük észre, hogy a cégek is keresik a változást a marketingben és kommunikációban. Sok olyan első megállapítással kezdenek, hogy „tudjuk, hogy a jövő a kiterjesztett valóság”, s ami még meglepőbb, hogy „3D megoldást szeretnénk”. Utóbbi azért érdekes, mert a piacon – persze az arra alkalmas területeken – a 3D tervezés jól terjed, de csak az, ahol egy látványtervet készítenek el képernyős kivetítésre, ami igazából attól még 2D marad. A valós térben történő tárgy elhelyezés (hogy egy tipikus példát vegyek) még olyan esetekben is ritka, ahol pedig igazán értelme van. És a legjobb a „saját applikációt szeretnék”. OK, de mire is?
Így találták meg tehát a maguk „Diagon Alley-ját” (Harry Potter után szabadon…). És akkor mit is jelent a „valós digitális marketing eszköztár”, ami már-már inbound marketingnek is nevezhető? Ha a kulcsát keressük egy akár igen széles spektrumú okos eszközrendszernek, akkor talán egy fogalmat érdemes megemlíteni, ami a
MEGJELENÍTÉS!
Ez persze így elég általános, mert hiszem megjelenít a hirdetés is. Igen, de csak a fizetett időre és elég egyszerű tartalommal. Az első feladat tehát egy hosszabb „láthatósági” periódus biztosítása. A megjelenítés alapja a látványos tartalom, ami azonnal megkülönböztet. Egy hirdetésnek (lásd pl. FB) rendkívül rövid a láthatósági ciklusa, és nem kelt lényeges benyomást, nem hoz bevonódást sem. Egy komolyabb megjelenítés egyúttal nagyobb
EGYEDISÉG!
Mi hordozhat igazi egyediséget? Természetesen a jól prezentált termék tartalom, amihez további jellemzők társulnak, különösen gondolva itt a játékra. Időnként szembe találjuk magunkat azzal a szkeptikus véleménnyel, hogy az adott cég ügyfelei „nem szeretnek játszani”. Ennek éppen a fordítottja igaz (ahogy mondani szoktuk): Mari nénitől a vezérigazgatóig mindenki játszik, és szeret játszani.
Akkor mi a teendőnk? Adjunk
LÁTVÁNYT és JÁTÉKOT!
a leendő ügyfél kezébe. Ehhez kifejezetten alkalmas a kiterjesztett valóság, mondjuk egy ügyes applikáción keresztül, melyben játékos menüt is alkalmazunk. Mindez persze a mi termékünkről szóljon, és annak értékesítéséről. Fontos tapasztalatunk, hogy ezzel az értékesítési út is nagyon lerövidülhet.
Mindez igazán akkor működik jól, s szolgálja hatékonyan a tervezett értékesítést, ha egy integrált kommunikációs eszközrendszer közvetíti a szükséges üzeneteket. Lásd következő bejegyzés…